Mi lenne ha gazdasági szempontból nem vennénk gumit, és nem dugnánk?
-Ne álmodozz – mondja miközben a kosárba dobja legvékonyabbat -, dugnod kell… Legalább valami hasznom legyen belőled ha már etetlek!
* * *
-Mondhatok valamit?
-Ühüm.
-Undorodok magamtól.
-Tudom.
-Honnan tudod?
-Mert nem szexelünk.
-És mit gondolsz?
-Hogy egyáltalán nem vagy kövér.
-Akkor ez dupla szopacs neked…
-Ja. Mert nem vagy kövér, és nem is szexelünk…
Minden egyes temetés után elmondom magamban, hogy oké, akkor én most öt évig nem akarok temetésre menni, eddig még egyszer se jött be. Kezdődött 2004-ben a nagypapámmal, 2006 Marcicica, 2009 Archiebald + a nagymamám. Felvetődött bennem hogy talán nem kéne ezt mantráznom, nem jön be.
Vasárnap délben a fiúm nagypapája kapott agyvérzést, az agya hetvenöt százaléka károsodott, gyakorlatilag agyhalott. Önállóan lélegzik (ez az egyetlen dolog amire még képes) és senki se tudja, meddig marad még így. Senki se mondja, hogy mi várható, mert bármi megtörténhet, de ha valami is történne, az gyakorlatilag csoda lenne.
A dédnagymamám a múlt héten töltötte a 92-t, a lehető legnagyobb egészségnek örvend, lepipál jópár ötvenest. A nagymamám a múlt héten volt először gyógytornásznál a hatszor műtött kezével. A fiúm megfázott, (saját véleménye szerint tüdőgyulladást és arcüreggyulladást kapott), de egy hétvége alatt rendbe jött. A neonhalak leikráztak, pedig nem is lágy vízben tartom őket. A növények kinőtték az akváriumot. Valamit kurvára jól csinálok. Túl jól.
Én jól vagyok, 3,5/5 pontot kaptam Assemblyből, és néha értem a sztochasztikát.
Beszélgettünk tegnap a fiúmmal, szerinte a legjellemzőbb tulajdonságom hogy állandóan ideges vagyok és félek. Nem is, mondtam, azt közben az összes létező kényszeres viselkedést művdelem – körömrágás, szájbőrtépés, körömágybirizgálás, szemöldöktépkedés, kényszeres orr- fül- és archoz nyúlkálás, és valami állandóan van a számban (kéz, ceruza toll, hajcsat, etc)
Esélytelen vagyok egy állásinterjún.
Zöldike és fenyőpinty, kép innen
hát az úgy volt, hogy mikor két éve madarat kezdtünk etetni, akkor nem volt egy se egy ideig. aztán egyszer csak lett két cinke – pár napon belül a számuk megduplázódott, és így tovább. aztán egyszer csak lettek zöldikék is, majd egy galamb. idén aztán lett egy raklapnyi fenyőpintyünk, és még három másik fajta madár, amiket nem tudunk beazonosítani. naponta többször jönnek, és úgy sejtjük a számuk közelebb van az ötvenhez mint a negyvenhez. a galamb még mindig megvan. napi átlag hét maroknyi napraforgómagot esznek meg. a búzát nem szeretik.
ha a fidesz választásakor ilyen jól működött volna a mindenki hozzon még egy embert kampány, mint amilyen sikeresen a madáretető híre elterjedt, akkor még mindig kormányon lennének. hiába, a madarak ismét leköröztek.
mondta is anya, hogy ennyi madarat képtelenség etetni, de ő azért jól halad, szép kerek az összes. az anyám közelében az összes állat veszélyesen elhízik, egyéb példa a hat kilós kandúr.
kötni tanulok. a szemelvesztés már remekül megy.
építettem hóembert, a macska kritikusan figyelt. mikor hógolyóval dobáltam a kerítést elmenekült, majd megint előkerült. megengedte hogy megsimogassam a feje tetejét, és a hátát. egy másodpercig se titkolta a lenézését, miközben fél óráig folyamatosan szövegeltem neki, ettől függetlenül állandóan dörgölődzött és mindenhová követett.
imádom.
a kutya nélkül nem az igazi.
Béci: Néha sajnálom az öcsémet, hogy ilyen szerencsétlen.
Én: Az öcséd szerencsétlen? Hogy érted?
Béci: Hogy így elkúródott az élete a válással.
Én: Azt mondod, hogy az öcséd azért nem tud normális szakra menni, mert tíz plusz éve elhagyott titeket az apád?
Béci: Igen. Pillangó-effektus, tudod. Minden mindennel összefügg.
(…)
Béci: Az öcsém az egy nagyon mélyérzésű ember.
Én: Mi az a mélyérzésű?
Béci: Sok mindent érez, csak nincs benne semmilyen fék.
Én: És te?
Béci: Én is nagyon sok mindent érzek, de bennem van fék.
Én: És én?
*kis gondolkodás*
Béla: Te kevés dolgot érzel, és nincs benned fék…
Én: Értem… Elviszed holnap a maradék rántott sajtot, vagy nem?
lehetne rosszabb is, mondta a fiúm.
igen, nyílván lehetne, de az már nem a rossz, hanem a tragédia kategóriába esne.
legyen már 2011.
A fiúm tegnap belekezdett abba, hogy kifigurázza, hogy mit gondolok. Iszonyat jól csinálja (jobb, mint a Rádiókabaré), én pedig könnyezve röhögök (“Mit szólsz bele? Hát honnan veszed a bátorságot, hogy valamit is jobban tudj, mint én?? Ne szóljál be bazdmeg! Hát még azt a kis örömöt is elvetted, hogy egyedül találtam ki ezt a hülyeséget! Ne fogdossad a mellemet! Nem megmondtam hogy ne fogdossál, mert betöröm az orrodat! Hagyjálbékén!!! NE NYÚLJ HOZZÁ, NE NYÚLJ HOZZÁ, NE NYÚLJ HOZZÁM!!), én pedig fetrengek a röhögéstől, de belül mardos valami, hogy hogy az istenbe lehetséges, hogy még a szavakat is eltalálja, amiket gondolok, szóról szóra hallom vissza a gondolataimat.
Megijeszt a gondolat, hogy ennyire ismer, és pontosan tudja hogy egy két lábon járó ideggörcs vagyok.
Mondta később abéla, hogy az elején azt hitte, hogy szórakozok, hogy viccelek és csak eljátszom, hogy állandóan ideges/mérges vagyok, aztán rájött hogy nem is, én TÉNYLEG állandóan őrjöngök valamin.
Ezek után kértem, hogy mondjon már egy jó tulajdonságomat, belső tulajdonságot kérlek, erre elgondolkodott, majd azt mondta, hogy pfff… hát ez jó kérdés.
Ennyiben maradtunk, inkább elmentünk fürdeni.
( az zavar, hogy hogy a faszba lehet, hogy nekem fogalmam sincs hogy ő mit gondol/mit érez. biztos köze van ahhoz, hogy ez eq-m közelebb van autistáéhoz egy mint a normálishoz.)
A 190. posztban jegyezzük le, hogy egyre gyakrabban érzem úgy, hogy énnekem sürgős nyugtatós kezelésre van szükségem, lehetőleg elzárással egy interneteléréssel rendelkező földalatti lyukba (kerttel és kétszemélyes sarokkáddal meg öt kutyával), mielőtt tényleg orrban mosok valakit, hogy aztán könnyebb legyen megfojtani. Bizonyisten.
Elmeséltem ezen aggályaimat édesanyámnak, mármint azokat, hogy két másodperc alatt príma kis dührohamokat produkálok, amikből később nem emlékszem semmire, illetve csak vázlatosan. A következőket mondta:
-Látod, pont mint az apád.
-Én is úgy gondolom, hogy genetikus.
-Dehogy genetikus, beszélsz hülyeségeket.
Nem értem.
el kell mondjam, akárhányszor rájövök, hogy a fiúm a tetves fülhallgatója miatt nem hallja, amit tíz perce szövegelek neki mindig elhatározom, hogy na most akkor felállok, összepakolok és elköltözök.
aztán rájövök, hogy ez micsoda meló lenne és inkább maradok. csöndben, általában.
igazán érdekelne hogy csinálja a fiúm, hogy éjszaka, alvás közben, az oldalára fordulva hosszában félbe tudja hajtani a paplant a huzaton belül.