‘ÁIstennek

joy post on January 14th, 2012
Posted in akváriumos, alap Tags: , , ,

Így nem mondtam de voltam szív UH, ilyen jó pasi-orvos volt, túlkoros de sármos, a szerény hájhurkáim közé rejtett hamvas melleim pedig felüdülést jelenthettek az előttem levő túlkoros köldökig lógó szatyrok után mivel feltűnően sokáig vizsgált, de mindent rendben talált, “ezzel a géppel nem látok semmit”, furcsa hogy így öröklődik a családban, mondta. A anyám szerint a Kardiológiai Intézet egyik orvosa szerint nem furcsa, elég nagy eséllyel öröklődik, tehát ismét vívódok, hogy melyiknek van igaza. Lényegtelen mondjuk.

Aztán voltam ilyen bonya vizsgán, amin szerencsétlen tételt kaptam itthon gondoltam is, hogy ne az utolsó háromból, aztán azt gondoltam, hogy meg kéne őket tanulni alaposabban, mert most már tuti azokból kapok egyet, csak előtte annyi minden volt itthon (értsd: anyám táppénzen feküdt itthon beazonosíthatatlan eredetű szédüléssel), hogy nem volt túl sok kedvem a dologhoz. Nyalván, ha kudarcoktól rettegő ambiciózus picsa lennék ment volna, de hál’ istennek nekem másfajta neurózisok jutottak. ‘Álstennek.

Ezen felül az összes hal ami megdögölhetett megdöglött, tehát lassan már egy szál algaevővel és ötven mini garnélával fogok költözni, mindenhonnan döglött halak néznek, a kertet magamban temetőnek becézem, szóval nincs jó kedvem.

Vettem továbbá egy nyolc alkalmas fittness bérletet, mindjárt megyek a második alkalomra, az első után másfél napig nem tudtam rendesen menni, de senki se sajnálgatott meg properly, bár édesanyám megnyomkodta a vállam, az utána már nem is fájt.

Jövő héten megyek még lyukat lövetni a fülembe, a füllyukasztós néni még nem tud róla. Tehát jövő héten talán megyek még lyukat lövetni a fülembe. Tehát jövő héten, ha a füllyukasztós néni is úgy akarja, akkor talán megyek még egy lyukat lövetni a fülembe. Tehát jövő héten ha Isten is úgy akarja, hogy a füllyukasztós néni is akarja, akkor talán megyek még egy lyukat lövetni a fülembe.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *