Fölkeltem reggel korán, és sötétben felöltöztem, és kiosontam, át az sztk-ba, ahol leültem, és ötödik lettem a bőrgyógyászaton, ketten az idő alatt előztek meg, amíg a betegfelvételnél felvették az adataimat (és elírták a nevem, szóval most már lecsekkoltam a tb kártyámon, hogy el van-e írva, de nincs, valami egészségügyis szokás, hogy az M-et mindig N-re cserélik, erről valamiért Washington Irving jut eszembe a 22-es csapdájából), aztán olvastam egy órát a Kék órát.
Mikor szólítottak bementem, és mutogattam az ekcémáimat, jobb kéz ujja, bal kéz hajlat, jobb láb térdhajlat, kérdezte is az orvos, hogy csak az egyiken van mindenhol, mondtam hogy engem is ez lep meg legjobban. Aztán diktálni kezdte, hogy levedzés, gyulladás, hámlás, latin szavak. Kérdezte, hogy máskor is volt-e ilyen, én meg mondtam, hogy régóta, de volt egy hosszú tünetmentes időszakom.
-Gyerekkora óta?
-Igen- mondtam, miközben próbáltam lehúzni a nadrágom szárát, ami rászorult a zsíros vádlimra.
-Atópiás dermatitis- diktálja tovább. A hangulat a normál magyar sztk rendelői hangulat, az orvos utál mindenkit és mufurc mindenkivel, az asszisztens gyűlöli az orvost és bunkó mindenkivel, és szent meggyőződése, hogy az orvos hülye, és nem is áll messze a valóságtól. Imádom ezt a hangulatot, tényleg, mindig felpezsdít.
Kaptam szteroidos krémet, és kértem, hogy ajánljon már valamit, amivel karban tudom tartani (és gyógyszertári kikeverősre gondoltam), erre ajánlott két “drágát”, ami 2500 ft körülit jelent, gyógyszercéges prospektusról, a fiókjából halászte elő, a mogyoró mellől.
Szerintem kipróbálom az egyiket, aztán majd látom. Most épp elég sok pénzt megadnék azért, hogy ne fájjon-viszkessen, folyamatosan, és ne kérdezzék meg, hogy mi az ott a karodon/kezeden, csúnyának tűnik…