Nevettél, kérdeztem a fiúmtól mikor megmutatta ezt a szösszenetet amit tegnap hoztam össze, de ő csak diplomatikusan annyit válaszolt, hogy: Fogtam a fejem. Én majdnem bepisiltem a röhögéstől. Duplán szar volt, mondta később, mert még végig is kellett hallgatnom a hangposta regisztrációs faszságot. Kíváncsi voltam ki az az elmebeteg, aki hangposta üzenetet hagy. Erre te voltál.
Ma már bátrabb volt, tehát megbeszéltük, hogy lehet, hogy mégse volt okos dolog a nők szavazati joga, de az enyém egészen biztosan nem.
Kérdeztem is tőle, hogy gondolt-e már a kapcsolatunk alatt (már majdnem négy év, szúrta közbe), hogy jobb lenne-e, ha kicsivel átlagosabb személyiségem lenne. Zavaróan hosszú szünet után kelletlenül annyit mondott, hogy ritkán.
Akkor ez most igen vagy nem?