gitta: majd úgyis megyünk cipőt venni!
béla: kinek?
gitta: nekem!
béla: most vettünk cipőt…
gitta: de az nem csizma, hanem sportcipő.
béla: akkor azt mondjad. a csizma nem cipő. de csizmát is most vettünk…
gitta: az négy éve volt.
béla: olyan réééég? hogy repül az idő. mintha tegnap lett volna.
Felkeltem. A padláson megkerestem az elveszett táskám, benne a pénztárcámmal és a pénzemmel, amit előtte levő napon elköltöttem hitelbe’. Elmentem futni, de addigra persze már meleg volt. Az első kilométer halál volt, a másodiknál beálltam egy nálam jobb iramú középkorú nő mögé (szégyen rám nézve), és mögötte egész könnyen végigmentem. Félúton hátrakiáltott, hogy
-Hallom valaki kerget! – és egyáltalán nem kapkodta a levegőt, és nem is volt vörös a feje.
-Bocsi – kiáltottam volna vissza, de csak elfúló harákolás jött ki. A bocsi volt a legrövidebb szó, amit fel tudtam hörögni. Igazából azt akartam mondani, hogy “Sajnálom, ha zavarlak, tudom hogy idegesítően hörgök, de pocsék a tüdőm, és akkor se tudtam futni, mikor vékony voltam, most meg még tíz kiló hájat is cipelek, meg csak pár napja járok reggelente futni, de légyszi had maradjak, mert mögötted futni lelkileg sokkal könnyebb, mint egyedül!” Remélem a bocsi is megtette.
-Semmi baj! Fő az egészség! – aztán rákapcsolt az utolsó párszáz méteren, én meg szétesve vonszoltam magam árnyéktól árnyékig.
Lejtőn hazafelé biciklivel egy álom volt, kellemes szellő hajtotta az izzadtságot a szemembe a homlokomról, itthon persze megértő és bölcs édesanyám várt.
– Olyan a fejed, mint egy ráké – mondta, és csak reméltem, hogy arra gondol, hogy vörös vagyok, nem pedig ollóim nőnek a nyakamból. Abban az állapotomban meg se lepődtem volna.
-Szerinted használ, hogy minden nap elmegyek futni? – kérdeztem a rám jellemző futás utáni kétségbeesés mélyéről.
-Hát – sandított rám, csak úgy sütött a gúny a hangjából – szerintem a kenyéradagot is le kellene csökkenteni.
-Ezt olyan könnyen mondod másoknak – és reméltem, hogy hallotta a szakadék szélén táncol, és ha tovább baszkurál valaki kivágja az összes virágot a kertjében – Látszik is, hogy olyan munkád van, ahol nem kell emberekkel foglalkoznod, egyáltalán nem értesz hozzá! Épp bíztatásra vártam!
-Az igazság szerintem fontosabb – vágta rá, és láttam rajta, hogy mind a három hájhurkája élvezte a vergődésemet.
-Hallottad már azt a kifejezést, hogy kegyes hazugság?
-Én nem hiszek benne – mondta győzedelmesen, és akkor úgy gondoltam, hogy mostantól én se hiszek benne, elvégre egy család vagyunk, és én is képes vagyok vigyorogva az arcába nyomni a félelmeit, IGAZSÁG címszó alatt.
-Nagyon ügyes vagy, biztos használni fog – tette még hozzá, azonban már nem hittem neki. Tudtam, hogy mindez ez átverés, ezért nem is néztem meg alaposabban a “hármat fizet négyet vihet” feliratot a kellemes huszonpár fokra hűtött tesco-ban sétálva. A halmedencében levő halak száma, és a körülötte kialakult tömeg fordítottan arányos volt: nulla halra jutott harminc ember. Néhányan kínjukban a közeli kozmetikumokat nézegették, de hiába: abból nem lesz halászlé. Az eladók idegesek voltak, a padlót pedig vércseppekkel kevert víz borította. Halvér, gondoltam. A szag kibírhatatlan volt. Arrébb sétáltam, és betettem a tojást a kosaramba. XXL méret, hirdette a felirat, és valóban: nem lehetett rácsukni a tojástartó tetejét.
Valahogy hazahoztam anélkül, hogy eltörtek volna.
Úgy kezdődött, hogy egy nem túl szép, de kifejezetten esős napon abéla így szólt:
– Nyomtatnom kellene.
-Nekem is! – vágtam rá.
-De nekem sokat – mormogta.
-Nekem is!
Így hát számolgatni kezdtünk. Mindketten tisztességes szakokon tanulunk, én informatikus vagyok (minden vagy ppt vagy pdf dokumentumokban van) a fiúm jogász szakon (sok-sok unalmas törvény, ami letölthető a netről). Az eredmény többszáz oldal, és nyolc forintos költséggel és jópárezer forintos tétel jött ki. Ehhez hozzáadtuk a vizsgaidőszakra már kinyomtatott oldalak árát, és ekkor átléptük az 5000 forintos határt. A fiúm hümmögött, és bizony én is éreztem, hogy ez bizony már nem fér bele az egyébként is szűkös, de most még szerényebb költségvetésünkbe (több mint egy hétig táppénzen volt a pasi a múlt hónapban). Így hát jegeltük a témát.
Nem sokkal később látom abéla monitorján a vatera ismerős felületét. Ahányszor a fiúm online aukciós oldalakra téved, az majdnem mindig vásárlással végződik. Többi hontársunkhoz képest rutinos ebay-ezőknek számítunk, vaterán addig két (sikeres) üzletet bonyolítottunk le. Ebay-en picit többet. Nem mondom, hogy mind 100%-ig pozitív, de csalódás csak párszor ért az arcpirítóan olcsó Hong-kong-i áruk esetében. Olcsó húsnak híg a leve. Ilyenkor egy a “termék nem felel meg a leírásnak” komment után továbbálltunk.
Most azonban a fiúm vaterázott, és be kell valljam, a legelső pillanatban görcsbe rándult a gyomrom. Tele van a magyar internet olyan beszámolókkal, vagy vaterán átverték/lehúzták az illetőt, és most tehetetlen.
Első alkalommal, mikor a fiúm vaterázott egy nagyon régi RAM-ot vett az apukája még régebbi gépébe. Személyes átvétellel a megadott helyen és időben a tranzakció megtörtént, a RAM azóta is működik. *lekopogja*
Másodjára egy 54 l merevítő nélküli akváriumot vettünk 2400 Ft-ért, szintén személyes átvétellel. Jelenleg épp második napos próbaüzemét tölti, egyelőre tökéletesnek tűnik *ko-kop*
Azonban a fiúmnak most nyomtatóra fájt a foga.
-Nézd, itt van ez az akármilyen fajtájú nyomtató, teljesen felújítva fél év garanciával, teli tonerrel tizennégyért. Mit gondolsz? Írok neki egy mailt, hogy tizenkettőért elviszem most, illetve hogy személyes átvétel megoldható-e. (itt volt a közelben, érte mentünk volna)
Kicsit később:
-Azt írja csak tizennégyért adná el, és hogy csak postai szállítással. De érted, minek fizessek már ezer forintot még a postáért? Meg ha ennyire nem akar találkozni, akkor később hogy hajtom be rajta a garanciát? Mondhatja, hogy épp külföldön tartózkodik. Meg különben is, vaterán garanciát ígérni?! Hát nem tudom – ezzel lejegeltük ezt az vonalat, túlzottan kedvező kínálat miatt.
-Nézd csak ezt – mondta pár órával később -, itt van ez a másmilyen fajta nyomtató, fix áron tizenkettőért, teli tonerrel, ráadásul kapásból kettő van belőle, szóval biztos egy cég selejtezi le. Utánanéztem a tonernek, utángyártva 6000, utántöltve 3000, és 3000 oldalra elegendő, így a lapköltséget nem számolva két forint költséggel nyomtatunk, lapköltséggel együtt is két toner után visszahozza az árát. Több mint száznyolcvan tranzakciója van, és három negatívja, és az egyiknek pénzt is utált vissza. Mit gondolsz?
Tudni kell, hogy mifelénk az én szavazatom egyet ér, a fiúmé meg kettőt, tehát csak akkor nyerhetek, ha ő tartózkodik vagy nagyon bizonytalan.
Fontosságom teljes tudatában arra szavaztam, hogy én megvenném, mert ahhoz, hogy az ember nyerjen először be kell fektetni. Legalábbis ezt mondta egy idős néni egyszer egy buszon, aki meglehetősen jól szituáltnak tűnt. Mondjuk ezt Helga nevű barátnőm kapcsán mondta, aki évekig járt matektáborba, és most köztársasági ösztöndíjat kap. A néni ennek kapcsán jegyezte meg, hogy milyen jól jártak a szülei, hogy kifizették a matektábor árát. Na mindegy.
Meg is kérdeztem a fiúmat, hogy: “Ha azt mondom, hogy ne vegyük meg, akkor lehet, hogy ettől függetlenül megveszed?”
-Hát persze – vágta rá.- De tudom én, hogy miért mondod ezt! Azért, hogy ha baj van, akkor megmondhasd, hogy te megmondtad, hogy ne vegyük meg!
És tényleg. Ettől függetlenül persze megvettük (a fiúm azt mondta alszik még rá egyet, de egy óra múlva valaki megvette az egyik nyomtatót, és akkor lecsapott a pasim a maradékra, mint dögkeselyű a néhai hello kittyre). Másnap délelőtt utalt, megbeszélték telefonon, hogy jó lenne, ha még aznap postára kerülne, hogy péntekre megjöjjön, mert szükség lönne rá a hosszú hétvégén. A fickó megígérte, aztán persze mégse. Szombatra ért ide, köszönjük a Magyar postának, a fiúm elment érte, hazahozta (addigra kettétépte a dobozt). Összeraktuk, izgatottak voltunk, aztán nyomtattunk egyet.
És begyűrődött a papír. Aztán megint. Aztán megint. Aztán megint. Aztán megint.
És akkor már sejtettük, hogy itt valami nem működik rendesen, és örültem, hogy egy szót se szóltam az egész műveletről anyukámnak, mert most aztán életem végéig hallgathatnám a megjegyzéseit.
Isten nem ver bottal, de ettől függetlenül nagyon jól csinálja, gondoltam letargikusan.
A fiúm azonban nem adta fel, és nem hívta fel elborult aggyal az eladót, hogy még a szart is kiordítsa belőle, ahogy én tettem volna, hanem tisztességes férfihez méltó módon fogott egy csavarhúzót, és öt perc alatt szétcsavarozta, megnézte, aztán fél óra és némi szitkozódás után összerakta. Majd újra gyártott némi harmonikaszerűen összegyűrt papírt.
Ezután eljátszotta ugyanezt újra, közben én ebédet főztem. Picit féltem a közelébe menni, mert szinte forró volt körülötte a levegő az idegtől.
Megebédeltünk, közben megtárgyaltuk a lehetséges lépéseket, a fiúm pedig letöltötte a szervízkönyvet a nyomtatóhoz. Ebből kiderült, hogy JAM2 kódú hibánk van, vagyis a fuser (a nagyon meleg henger) nem veszi be a papírt. Cseréld ki a teljes elektronikát, ha nem mechanikai hiba okozza, mondta a szervízkönyv. Hát ennek bizony nem örültünk túlzottan, én pedig számba vettem a háztartásban más ember testi sértésére alkalmas tárgyakat, sajnos nem találtam sokat (ilyen ócska dolgok vannak csak, mint lovaglópálca, nádpálca, bambuszpálca, korbács), el is döntöttem, hogy sürgősen be kell szereznünk pár vascsövet.
A szervízkönyv, egy csavarhúzószett és némi elmélkedés segítségével a fiúm fogaskerekekig szétszedte vala a nyomtatót, és megállapítottuk, hogy nincs mechanikai hibája, de azért furcsa, hogy ugyanaz a fogaskerék hajtja meg a fusert, mint ami a papírt kiadó hengert is, és a második végig működött. Tehát nem elektronikai hiba, hiszen a nyomtató érzékelte a papír útját, és meghajtotta a megfelelő fogaskereket, és nem mechanikai, mert a fogaskerék forgott. Ezen a ponton kicsit elbizonytalanodtunk. Mondtam a fiúmnak, hogy az egyetlen megoldás ezek szerint az, hogy a meghajtó fogaskerék nem ért hozzá a henger fogaskerekéhez, csak a lapkiadó henger fogaskerekéhez, ő hümmögött, és elkezdte újra összerakni a szerkentyűt, én meg elmentem teát főzni.
Mire visszaértem a teafőzésből, a fiúm ismét megpróbálkozott a nyomtatással, és a nyomtatóból egy pillanattal később előbukkant egy hibátlan, gyűrődésmentes, még meleg szervízoldal. Akkor se lepődtem volna meg jobban, ha egy patkány mászik elő nyomtatóból.
-Hát ezt meg hogy csináltad? – kérdeztem elámulva.
– Szétszedtem, megkerestem a problémát, és megoldottam – mondta ő – Örülsz? Megszereltem egy lézernyomtatót!
A szervízoldal szerint az összes kinyomtatott lap száma 1200, az ezzel a tonerrel nyomtatott lapok száma 43, bár úgy tudom ezeket le lehet nullázni, és valószínűleg le is vannak nullázva. (hová lett az a toner, amivel 1200 oldalt nyomtattak? szerintem a valóságban nálunk van, csak lenullázta mielőtt el akarta adni) De körülbelül ilyen állapotban is van – karcmentes, foltmentes, hibátlan, újszerű, villámgyors.
Azóta nyomtattunk úgy 200 oldalt, remekül működik, gyors és szemet gyönyörködtetően élesen nyomtat, és sokkal gyorsabb mint a nyomtatószalon nyomtatói, ahová jártam.
A történet végén csak pár erkölcsi kérdés merül fel: Tudta-e az eladó, hogy a nyomtató hibás, vagy a postai szállítás során csúsztak meg a hengerek? Én az első szavaznék. Szerintem tudta hogy hibás, és a postai szállításra akarta fogni a hiba eredetét, és ha véletlenül nem értenénk hozzá még be is vettük volna, és örültünk volna, ha visszakapjuk a vételár felét, aztán beléptünk volna a vaterát anyázók táborába.
Szóval úgy áll a dolog, hogy tegnap elég pocsékul éreztem magam, úgyhogy Béci belement abba, hogy elvisz a Corába, és veszünk egy adag Milli túrórudit (5×30 gramm), meg is fogadtam, hogy nem veszünk semmi mást. Kétszer egymás után.
Bementünk, és elindultunk, hogy vegyünk egy gumikesztűt, de meggondoltam magam félúton, és mivel úgyis az állateledeles szekciónál voltunk bementünk, csak úgy nézelődni. Néztünk, nézelődtünk, amikor hogy-hogynem a fiúm a legfelső polcon, amire én magamtól sose néztem volna fel (alacsony vagyok) meglátta, hogy a tetra fűtők 3000 forintosak. Na most nekem egy kétezer forintos hévíz fűtőm van, nagyon szeretem, az egy hónapos működése alatt nem romlott el, és ennél többet nem is várhatok tőle. Nem vagyok elégedett vele, össze-vissza fűt, általában túl, nem is kicsit, ha 24 fokra állítom, akkor simán felfűt 28-29 fokra, ha 18 fokra tekerem, akkor már csak 24-25-re. Szóval álltunk előtte (bolti ár kb 5000 forint), és akkor a fiúm azt mondta, hogy van pénzed, én meg rávágtam, hogy van. Szóval most van egy tetra ht 50 fantázianévre hallgató fűtőm, nagyon szexi, fekete-zöld, nehéz, látszik rajta, hogy minőségi anyagból van, könnyen leolvasható róla a hőmérsékleti skála, imádom, szép, impozáns. Két menő fekete tapadókorong van hozzá, biztosan fogja a cuccot, nem mozog úgy, mint a hévíz.
A próbafűtés során már végigtisztogatta az algaevő (gyorsan végzett, kit lepett meg?), szóval neki is szimpatikus. Mondjuk az algaevő mindent letszitogat az akváriumban, ami nem üveg, a szűrőt naponta többször is. Végigjárja a díszkavicsokat – hiába várom, hogy egy picit bealgásodjanak. Alapossága kiterjed a hőmérőre is. Az üveget meg én úgyis lekapargatom, mert elhiszem hogy nem jut ideje rá:D
Ezután bementünk a baumaxba (csak körbenézünk!), vettünk egy reluxát, ami a fiúm és az anyukája szerint 80 cm-esnek kell lennie, szerintem 60, és ma kiderült, hogy tényleg 60 centis az ablak, profi vagyok.
Úgy történt az egész, hogy végigjártam a város arra érdemes turkálóit, és semmit se vettem (pedig egy helyen volt minden 500 Ft akció), meg voltam két cipőturiban (oda indultam), majdnem vettem egy sportcipőt 2800-ért, de inkább mégse. Elindultam haza.Már láttam a villamosmegállót, mikor számomra ismeretlen szúró fájdalmat éreztem a jobb talpamban, ugrálva leráztam magamról a papucsot, és közben el se tudtam képzelni milyen kő tud így szúrni. Még épp láttam a kábán odábbrepülő méhecskét, és akkor megértettem: a kis rohadék belekeveredett a papucsomba, és mikor léptem halálfélelmében belém mélyesztette a fullánkját. Kétszer.
Itt engem fogott el a halálfélelem, tízezer dologra vagyok allergiás és méhecske még sose csípett meg. Lélegzet visszafolytva vártam. Zsibbadni kezdett a lábam, és tudtam, hogy mindjárt meg fogok halni. Csakhogy a napon k meleg volt, úgyhogy átbicegtem megállóba, ahol épp elértem egy villamost, gondoltam felszállok és majd jól összeesek ott, és fulladásos halált halok az Anna kúti megállóban. Mégse haltam meg, úgyhogy leszálltam a Novotel hotelnél, van ott egy cipőturkáló, ahol új cipőket árulnak új cipő árnál egy lehelletnyivel olcsóbban. Na voltunk ott egy hónapja ketten Bécivel.
Úgy képzeljétek el, hogy koszos polcokon egymás-hegyén hátán állnak a cipők félhomályban lehet válogatni. Ilyen körülmények között sikerült két külön polcról leemelni ugyanazt a cipőt ugyanabban a pillanatban, hogy nézd már milyen jó. Akkor nem vettem meg, mert kibszottul drágának találtam.
Szóval most, a méhcsípésokozta sokkhatás miatt bementem, felpróbáltam (még a dagadó lábamnak is kényelmes volt), járkáltam benne fél órát, még mindig kényelmes volt, szóval véletlenül megvettem.
Az összes létező ruhámhoz megy, 100% bőr, telitalpú, kb 5 cm magas, nagyon nőcis. Életem talán eddigi legjobb cipője (csak egy régi bakkancsom vetekszik vele, az maga volt a mennyország, meg talán az idei-jövő évi, azutáni évi csízmám) .
Az árából igazából két másik cipőt akartam turkálni, de amúgy is válság van. Majd összehúzom a nacit, és csak egy papucsot veszek, mert azt muszáj.