Monthly Archives:May 2010

Béla és lézernyomtató illetve Béla és a vatera

joy post on May 22nd, 2010
Posted in alap Tags: , , ,

Samsung ML-2571MLÚgy kezdődött, hogy egy nem túl szép, de kifejezetten esős napon abéla így szólt:

– Nyomtatnom kellene.

-Nekem is! – vágtam rá.

-De nekem sokat – mormogta.

-Nekem is!

Így hát számolgatni kezdtünk. Mindketten tisztességes szakokon tanulunk, én informatikus vagyok (minden vagy ppt vagy pdf dokumentumokban van) a fiúm jogász szakon (sok-sok unalmas törvény, ami letölthető a netről). Az eredmény többszáz oldal, és nyolc forintos költséggel és jópárezer forintos tétel jött ki. Ehhez hozzáadtuk a vizsgaidőszakra már kinyomtatott oldalak árát, és ekkor átléptük az 5000 forintos határt. A fiúm hümmögött, és bizony én is éreztem, hogy ez bizony már nem fér bele az egyébként is szűkös, de most még szerényebb költségvetésünkbe (több mint egy hétig táppénzen volt a pasi a múlt hónapban). Így hát jegeltük a témát.

Nem sokkal később látom abéla monitorján a vatera ismerős felületét. Ahányszor a fiúm online aukciós oldalakra téved, az majdnem mindig vásárlással végződik. Többi hontársunkhoz képest rutinos ebay-ezőknek számítunk, vaterán addig két (sikeres) üzletet bonyolítottunk le. Ebay-en picit többet. Nem mondom, hogy mind 100%-ig pozitív, de csalódás csak párszor ért az arcpirítóan olcsó Hong-kong-i áruk esetében. Olcsó húsnak híg a leve. Ilyenkor egy a “termék nem felel meg a leírásnak” komment után továbbálltunk.

Most azonban a fiúm vaterázott, és be kell valljam, a legelső pillanatban görcsbe rándult a gyomrom. Tele van a magyar internet olyan beszámolókkal, vagy vaterán átverték/lehúzták az illetőt, és most tehetetlen.

Első alkalommal, mikor a fiúm vaterázott egy nagyon régi RAM-ot vett az apukája még régebbi gépébe. Személyes átvétellel a megadott helyen és időben a tranzakció megtörtént, a RAM azóta is működik. *lekopogja*

Másodjára egy 54 l merevítő nélküli akváriumot vettünk 2400 Ft-ért, szintén személyes átvétellel. Jelenleg épp második napos próbaüzemét tölti, egyelőre tökéletesnek tűnik *ko-kop*

Azonban a fiúmnak most nyomtatóra fájt a foga.

 

-Nézd, itt van ez az akármilyen fajtájú nyomtató, teljesen felújítva fél év garanciával, teli tonerrel tizennégyért. Mit gondolsz? Írok neki egy mailt, hogy tizenkettőért elviszem most, illetve hogy személyes átvétel megoldható-e. (itt volt a közelben, érte mentünk volna)
Kicsit később:

-Azt írja csak tizennégyért adná el, és hogy csak postai szállítással. De érted, minek fizessek már ezer forintot még a postáért? Meg ha ennyire nem akar találkozni, akkor  később hogy hajtom be rajta a garanciát? Mondhatja, hogy épp külföldön tartózkodik. Meg különben is, vaterán garanciát ígérni?! Hát nem tudom – ezzel lejegeltük ezt az vonalat, túlzottan kedvező kínálat miatt.

-Nézd csak ezt – mondta pár órával később -, itt van ez a másmilyen fajta nyomtató, fix áron tizenkettőért, teli tonerrel, ráadásul kapásból kettő van belőle, szóval biztos egy cég selejtezi le. Utánanéztem a tonernek, utángyártva 6000, utántöltve 3000, és 3000 oldalra elegendő, így a lapköltséget nem számolva két forint költséggel nyomtatunk, lapköltséggel együtt is két toner után visszahozza az árát. Több mint száznyolcvan tranzakciója van, és három negatívja, és az egyiknek pénzt is utált vissza. Mit gondolsz?

Tudni kell, hogy mifelénk az én szavazatom egyet ér, a fiúmé meg kettőt, tehát csak akkor nyerhetek, ha ő tartózkodik vagy nagyon bizonytalan.

Fontosságom teljes tudatában arra szavaztam, hogy én megvenném, mert ahhoz, hogy az ember nyerjen először be kell fektetni. Legalábbis ezt mondta egy idős néni egyszer egy buszon, aki meglehetősen jól szituáltnak tűnt. Mondjuk ezt Helga nevű barátnőm kapcsán mondta, aki évekig járt matektáborba, és most köztársasági ösztöndíjat kap. A néni ennek kapcsán jegyezte meg, hogy milyen jól jártak a szülei, hogy kifizették a matektábor árát. Na mindegy.

Meg is kérdeztem a fiúmat, hogy: “Ha azt mondom, hogy ne vegyük meg, akkor lehet, hogy ettől függetlenül megveszed?”

-Hát persze – vágta rá.- De tudom én, hogy miért mondod ezt! Azért, hogy ha baj van, akkor megmondhasd, hogy te megmondtad, hogy ne vegyük meg!

És tényleg. Ettől függetlenül persze megvettük (a fiúm azt mondta alszik még rá egyet, de egy óra múlva valaki megvette az egyik nyomtatót, és akkor lecsapott a pasim a maradékra, mint dögkeselyű a néhai hello kittyre). Másnap délelőtt utalt, megbeszélték telefonon, hogy jó lenne, ha még aznap postára kerülne, hogy péntekre megjöjjön, mert szükség lönne rá a hosszú hétvégén. A fickó megígérte, aztán persze mégse. Szombatra ért ide, köszönjük a Magyar postának, a fiúm elment érte, hazahozta (addigra kettétépte a dobozt). Összeraktuk, izgatottak voltunk, aztán nyomtattunk egyet.

És begyűrődött a papír. Aztán megint. Aztán megint. Aztán megint. Aztán megint.

És akkor már sejtettük, hogy itt valami nem működik rendesen, és örültem, hogy egy szót se szóltam az egész műveletről anyukámnak, mert most aztán életem végéig hallgathatnám a megjegyzéseit.

Isten nem ver bottal, de ettől függetlenül nagyon jól csinálja, gondoltam letargikusan.

A fiúm azonban nem adta fel, és nem hívta fel elborult aggyal az eladót, hogy még a szart is kiordítsa belőle, ahogy én tettem volna, hanem tisztességes férfihez méltó módon fogott egy csavarhúzót, és öt perc alatt szétcsavarozta, megnézte, aztán fél óra és némi szitkozódás után összerakta. Majd újra gyártott némi harmonikaszerűen összegyűrt papírt.

Ezután eljátszotta ugyanezt újra, közben én ebédet főztem. Picit féltem a közelébe menni, mert szinte forró volt körülötte a levegő az idegtől.

Megebédeltünk, közben megtárgyaltuk a lehetséges lépéseket, a fiúm pedig letöltötte a szervízkönyvet a nyomtatóhoz. Ebből kiderült, hogy JAM2 kódú hibánk van, vagyis a fuser (a nagyon meleg henger) nem veszi be a papírt. Cseréld ki a teljes elektronikát, ha nem mechanikai hiba okozza, mondta a szervízkönyv. Hát ennek bizony nem örültünk túlzottan, én pedig számba vettem a háztartásban más ember testi sértésére alkalmas tárgyakat, sajnos nem találtam sokat (ilyen ócska dolgok vannak csak, mint lovaglópálca, nádpálca, bambuszpálca, korbács), el is döntöttem, hogy sürgősen be kell szereznünk pár  vascsövet.

A szervízkönyv, egy csavarhúzószett és némi elmélkedés segítségével a fiúm fogaskerekekig szétszedte vala a nyomtatót, és megállapítottuk, hogy nincs mechanikai hibája, de azért furcsa, hogy ugyanaz a fogaskerék hajtja meg a fusert, mint ami a papírt kiadó hengert is, és a második végig működött. Tehát nem elektronikai hiba, hiszen a nyomtató érzékelte a papír útját, és meghajtotta a megfelelő fogaskereket, és nem mechanikai, mert a fogaskerék forgott. Ezen a ponton kicsit elbizonytalanodtunk. Mondtam a fiúmnak, hogy az egyetlen megoldás ezek szerint az, hogy a meghajtó fogaskerék nem ért hozzá a henger fogaskerekéhez, csak a lapkiadó henger fogaskerekéhez, ő hümmögött, és elkezdte újra összerakni a szerkentyűt, én meg elmentem teát főzni.

Mire visszaértem a teafőzésből, a fiúm ismét megpróbálkozott a nyomtatással, és a nyomtatóból egy pillanattal később előbukkant egy hibátlan, gyűrődésmentes, még meleg szervízoldal. Akkor se lepődtem volna meg jobban, ha egy patkány mászik elő nyomtatóból.

-Hát ezt meg hogy csináltad? – kérdeztem elámulva.

– Szétszedtem, megkerestem a problémát, és megoldottam – mondta ő – Örülsz? Megszereltem egy lézernyomtatót!

A szervízoldal szerint az összes kinyomtatott lap száma 1200, az ezzel a tonerrel nyomtatott lapok száma 43, bár úgy tudom ezeket le lehet nullázni, és valószínűleg le is vannak nullázva. (hová lett az a toner, amivel 1200 oldalt nyomtattak? szerintem a valóságban nálunk van, csak lenullázta mielőtt el akarta adni) De körülbelül ilyen állapotban is van – karcmentes, foltmentes, hibátlan, újszerű, villámgyors.

Azóta nyomtattunk úgy 200 oldalt, remekül működik, gyors és szemet gyönyörködtetően élesen nyomtat, és sokkal gyorsabb mint a nyomtatószalon nyomtatói, ahová jártam.

A történet végén csak pár erkölcsi kérdés merül fel: Tudta-e az eladó, hogy a nyomtató hibás, vagy a postai szállítás során csúsztak meg a hengerek? Én az első szavaznék. Szerintem tudta hogy hibás, és a postai szállításra akarta fogni a hiba eredetét, és ha véletlenül nem értenénk hozzá még be is vettük volna, és örültünk volna, ha visszakapjuk a vételár felét, aztán beléptünk volna a vaterát anyázók táborába.

 

 

Az algaevőről

joy post on May 22nd, 2010
Posted in akváriumos, képes Tags: , ,

 

Kis öszehasonlításként: pár héttel azután, hogy megvettük. Itt körülbelül 2,5 cm hosszú, van fotóm amin még ennél is kisebb:) A kép felső sarkában a fiúm ujjbegye figyel be.

bébi algaevő

 

Egy évvel később, ugyanolyan típusú növény mellett. Hát igen. Szexi agyaracskák:) Elvileg még nőni fog pár centit, most 10-12 centi köré saccolom.

 

majdnem kifejlett algaevő

joy post on May 21st, 2010
Posted in Uncategorized

Azért milyen szánnivalóan elszállt rendőr már az, aki iwiw-en egyenruhában pózol az újszülött gyerekével, illetve nagyobbik fiát rendőrautóból kinézve rakta fel, középső lánya tiszteleg, illetve célbalövés után a kezében lőfegyvert tartva, illetve nejét is célzás közben kapta le.

 

A bürokrácia megszállotjai

joy post on May 21st, 2010
Posted in alap Tags:

– Akkor én felmondok, közöltem a fiúmmal olyan értelemben, hogy akkor én most elhagylak téged.

-Nem mondhatsz fel – vágta rá.

-Mért nem?!

-Mert nincs felmondási formanyomtatványom.

 

**

Akkor most leteszlek kincsem – mondta a telefonba. – Megérkeztem a gépjárművemhez.

sose lesz vége

joy post on May 20th, 2010
Posted in Uncategorized

A jel és a zaj hányadosa, a decibel.

 

Szolitonok: Ha az inpulzusokat vizonyos  alakúvá tarnszformáljuk (a koszinusz hiperbolikus reciprokával függ össze), akkor olyan alakzatokat kapunk, amelyekből minden szóródási hatást kiejthetünk.

 

Aktív ismétlő: fényjel -> villamosjel -> fényjel. Nagy adatbeviteli sebesség.

Béla megondja a tutit IV.

joy post on May 19th, 2010
Posted in alap Tags: , ,

Éjszaka az ágyban, lefekvés után, a sötét plafont bámulva.

 

Én: Mostanában zavar, hogy olyan szőrös.
Béla: Letépkedhetem a szőrt ha szeretnéd…
Én: Az jó lenne…
Béla: Egyesével… csipesszel. Szerinted kibírnád ha csipesszel csinálnám?
Én: Ha rendesen megfogod a tövénél biztosan. De te nemtudod hogy kell rendesen megfogni, szóval biztos nem.
Béla: De az nagyon fáj…
Én: Azért mondom, hogy lehet úgy csinálni hogy ne fájjon, csak te nem értesz hozzá.
Béla: Kellene vennünk epillátort…
Én: Na azzal tuti nem! Láttál te már működő epillátort?
Béla: Persze! Ilyen forgó henger, és ahol végighúzod, utána eltűnik a szőr. Olyan mint a szöszhenger, szerintem úgy is működik…
Én: Hahahaha…
Béla: Nem is értem mit rinyáltok ti nők a szőrtelenítés miatt, mikor ilyen egyszerű módszerek vannak, mint a szöszgenger!
Én: Na persze. Ezt úgy mondod mintha neked olyan nehéz dolgod lenne…
Béla: Én nem is rinyálok. Fogom az acélt (LOL), és lehúzom vele.

Szeretném megjegyezni, hogy abéla mostanában tükör nélkül zuhanyzás közben fogja meg az acélt, és ez látszik is.

Én és a bátorság

joy post on May 19th, 2010
Posted in egyetem Tags: ,

Én: Nem értem én ezt az F próbát. Azért gáz, mert két mintás t próba előtt f próbát kell csinálni,hogy megállapítsuk a két minta szórása megegyezik-e. Két mintás t próbás feladat meg minden vizsgán van. (olyankor az f próbának muszáj igaznak lenni, hogy el lehessen végezni az igazi feladatot, a két mintás t próbát)  Úgyhogy én azt fogom csinálni, hogy felírom: Első pont: Két mintás t próba, az f próbát igaznak tekintve…
Béla: Bátor vagy… Ők meg rá fogják írni a dolgozatodra, hogy a dolgozatot elégtelennek tekintve…

 

 

utálom mikor anyukámnak igaza van.

joy post on May 18th, 2010
Posted in Uncategorized

Én nem vagyok egy medica, de az a sanda gyanúm, hogy a rózsaszín vizelet nem tartozik az élettanilag előnyös dolgok halmazába. Holnap vizsgázok, orvoshoz menni se kedvem se időm – főleg mióta megtudtam, hogy a vérzés helyének megállapítása teljes urulógiai kivizsgálást jelent. A teljes kivizsgálás az én szótáramban a vérvétel szinonimája, abból én pedig köszönöm szépen, de nem kérek.

Az állandó sírhatnékomból ítélve 37,5 és 38 között van a testhőmérsékletem, a legmagasabb amit mértünk 39,1 volt. Nem vagyok egy lázas típus, eléggé megvisel érzelmileg – fura, mi?

 

Utálom mikor anyukámnak igaza lesz (scaremongering), ami azért elég gyakori, mintha egy vészmadárral laknék együtt. Ő mondogatta folyamatosan vasárnap, hogy fel fogok fázni, ami azért nem meglepő, mert tökig vizesen utaztam egy fűtetlen buszon két órát, olyan ruhákban amikből kilógott a derekam. Mert a fene se gondolta, hogy 10 fok alatti hőmérséklet lesz, pénteken mikor elindultam majd’ belefulladtam az izzadságomba, nyilván nem vittem pulcsit, azt hittem a rövid farmerdzsekim elég lesz visszafelé is. Hát faszt.

 

Úgyhogy most mellig felhúzott kordbársony nadrágban és téli takaróval betakarva adok becslést a De Moivre-Laplace tétellel. Szépségkirálynőknek is ezt kellene vázolniuk a világbéke helyett.

Béla megkérdezi a tutit I.

joy post on May 17th, 2010
Posted in Uncategorized Tags: ,

Ezt sose értettem, hogy mit vannak úgy oda a nők az ecetért! Fúj! Büdös! Miért kell valamit ecetes vízbe áztatni? Miért kell ecettel kimosni? Vá!

joy post on May 17th, 2010
Posted in Uncategorized

Értem én, hogy májusi eső aranyat ér, de jóból is megárt a sok.

Megint van belvíz a 43-as főút melletti szántóföldeken.