gyantázás után lezuhanyoztam hogy frissen mehessek el biciklizés közben szétizzadni magam. beleestem a folyóba (hátrafelé araszoltam a parton, aztán egyszer csak eltűnt alólam a talaj, gondolom térdig érő gödörbe léptem), és láttunk vízisiklót, ami éppen elkapott egy halat, és a még csapkodó halból szorította ki az életet. rémisztően elbűvölő pillanat volt. dermesztő. anita segíteni akart a halnak, de mondtam hogy ne, mert a kígyónak is ennie kell valamit. empátia? közben három méterre három srác kiabálva köveket dobált a folyóba. örültem, hogy ők nem láthatták, amit mi, egyszerűen nem érdemelték meg. attól féltem tönkretették volna a pillanatot a kiabálásukkal. nem érdemelték meg. nem érezték volna úgy át, ahogy mi.
hazafelé úgy döntöttem versenyzünk, de ezt nem kötöttem anita orrára, úgyhogy egy fél utcányival nyertem. az élet nekünk ment tovább.
anita elpanaszolta anyának, hogy hogy járt, aki szerint nagyon furfangos voltam.
szerintem is.
Leave a Reply