joy post on July 14th, 2010
Posted in alap Tags: , , ,

véres és patkányméreggel teli bosszúról álmodozom reggel hat óta, mikoris zsinórban hatodjára keltem fel reggel hat után pár perccel a kínok kínjait átélő kutyavinnyogásra, amit az vált ki, hogy a korcs egyedül maradt mert a gazdája dolgozni ment. nem csak öt percig tart, egész délelőtt nyomja, folyamatosan kisebb szünetekkel, nem lehet aludni-pihenni, mert az ember idegrendszerén lovagol a rekedt kappanhangjával, és közel állok hozzá, hogy tényleg megnyúzzam. gondolom az érzelgősebb női olvasok képzeletében az én homlokomra most szarvam nőtt, és kiderült hogy az ördög egyenesági leszármazottja vagyok ráadásul feldereng egy cuki nagyszemű kölyökkutya képe, de sajnos csalódást kell okoznom: egy otromba vértacskóról van szó, aminek a gazdái szétverték az idegrendszerét, merthogy úgy majd bizt’ harapós lesz, hát a kutya gyáva lett és fél egyedül, én viszont tényleg harapós lettem.

a gazdájáról is mindent elmond, hogy félcigány, aki a malomba jár takarítani, és pár éve megcsinálta, hogy elkérte a földre hullott lisztet a disznajainak, aztán lopott hozzá zacsit is, otthon átszitálta, aztán becsomagolta, majd elkezdte eladogatni a környékbeli kisboltokban. ezután a kis sztori után sejthető, hogy mennyire figyelmes és kompromisszumra kész emberről van szó, hát semennyire, nagy ívben le se szarja, hogy senki se tud aludni a szomszédai közül. a lényeg hogy ő nem hallja bmeg.

éjszakai kutyaugatási mizériáknak elég hosszú sora van az utcában, tizenéve lakunk itt, de mindig volt egy elmebeteg kutya, ami éjszaka folyamatosan vonyított/ugatott. Abból, hogy mennyire foglalkoznak /értik meg/értik félre az itt lakó emberek az állataikat meg leszűrhető, hogy milyen szinten van a kulturáltságuk, hát olyan alacsonyan tényleg. az utcában nagyrészt cigányok meg idősek laknak pár tehetősebb embertől eltekintve. itt mindig is olcsó volt a telek az építkezéshez, csak tudnám miért.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Website Protected by Spam Master