Tag Archive: hétvége

08.08-10

joy post on August 9th, 2009
Posted in alap Tags: , , , , ,

Számomra most ért véget a hétvége, a fiúm úgy háromnegyed órája
távozott, hátranézve és két kézzel integetve – csak picit sodródott le
az útról, de gyorsan korrigálta. Előtte megmutatta, hogy lehetséges,
hogy a megbeszélt találkozóhelyre az ellenkező irányból érkezett, mint
kellett volna. Így utólag nem emlékezett a pontos útvonalra, csak arra,
hogy sok volt az egyirányú utca, és egy kicsit eltévedt.

Hmmm…

Sikerült elmennünk együtt fürdeni, idén harmadszor. A Béla idén először volt a Sugón, szerintem jól érezte magát, bár épp levonulóban van egy kisebb árhullám, tehát a víz egy fél méterrel biztos magasabb, mint kellene, és ebből kifolyólag hidegebb is. Meg is fáztam egy picit, de szuperül éreztem magam:) Egész ügyesen röplabdázik a fiú:) Birkóztunk a vízben úszás közben, mondtam is neki, hogy én vagyok a krokodil, ő meg a vérteknős:)

Voltunk együtt BAD TIMES koncerten (badtimes.mlap.hu). A koncert nagyon jó volt, a banda nagyon profi. Utána beszélgettünk, hogy hogy lehet, hogy egy ilyen régi (15 év) és ilyen profi bandának nincs saját domainje és honlapja és reklámmentes tárhelye. Nem hiszem el, hogy nincs egy olyan kezdő webprogramozó, aki azt mondaná, hogy hej, én megcsinálom ingyé, csak had írjam be a referencialistámba. Csak azt tudtuk kiagyalni, hogy a- nem értenek hozzá, b – nincs rá igényük. Hümm.

Anya nagyon finom ebédeket főzött, szombaton bablevest, és diós-túrós-almásrétest, vasárnap húsleves egybensütött töltött csirkét. Sajnos ubisaláta nem volt, kiszáradtak a kis dögök.

Szombat délután elaludtunk, utána kisétáltunk a Türrhöz, Bécit összecsípték a szúnyogok, meg engem is megcsíptek egy helyen. Tiszta szörnyűség.

Délután kaptunk sms-t a fiúm anyjától, azt írta Jucinéni fizeti a fiúm tandíját, és kapunk tőle két fotelt, meg egy szekrényt, meg cserepes virágokat. A két fotelnek külön örülünk Az albérlet dolgai lassan rendeződnek, már csak a szállítás miatt fáj a fiúm feje (én megmaradok a bölcs hallgatásnál, dunsztom sincs egyébként hogy hogy lesz, de megfogadtam, hogy semmibe se kötök bele, amit a Béci kiagyal).