Minden egyes temetés után elmondom magamban, hogy oké, akkor én most öt évig nem akarok temetésre menni, eddig még egyszer se jött be. Kezdődött 2004-ben a nagypapámmal, 2006 Marcicica, 2009 Archiebald + a nagymamám. Felvetődött bennem hogy talán nem kéne ezt mantráznom, nem jön be.
Vasárnap délben a fiúm nagypapája kapott agyvérzést, az agya hetvenöt százaléka károsodott, gyakorlatilag agyhalott. Önállóan lélegzik (ez az egyetlen dolog amire még képes) és senki se tudja, meddig marad még így. Senki se mondja, hogy mi várható, mert bármi megtörténhet, de ha valami is történne, az gyakorlatilag csoda lenne.
A dédnagymamám a múlt héten töltötte a 92-t, a lehető legnagyobb egészségnek örvend, lepipál jópár ötvenest. A nagymamám a múlt héten volt először gyógytornásznál a hatszor műtött kezével. A fiúm megfázott, (saját véleménye szerint tüdőgyulladást és arcüreggyulladást kapott), de egy hétvége alatt rendbe jött. A neonhalak leikráztak, pedig nem is lágy vízben tartom őket. A növények kinőtték az akváriumot. Valamit kurvára jól csinálok. Túl jól.
Én jól vagyok, 3,5/5 pontot kaptam Assemblyből, és néha értem a sztochasztikát.
Beszélgettünk tegnap a fiúmmal, szerinte a legjellemzőbb tulajdonságom hogy állandóan ideges vagyok és félek. Nem is, mondtam, azt közben az összes létező kényszeres viselkedést művdelem – körömrágás, szájbőrtépés, körömágybirizgálás, szemöldöktépkedés, kényszeres orr- fül- és archoz nyúlkálás, és valami állandóan van a számban (kéz, ceruza toll, hajcsat, etc)
Esélytelen vagyok egy állásinterjún.
