Monthly Archives:June 2009

Temetés

joy post on June 18th, 2009
Posted in alap Tags: ,

A temetésről annyit, hogy olyan volt, mint egy temetés: se nem jó, se nem rossz. Lépés az elfogadás felé. A nagymamám esetében könnyű elfogadni, 45 kiló volt, daganattal a tüdejében, az érrendszere tropa, a szíve rossz, emellett szellemileg ép. Szörnyű lehet végignézni (átélni), ahogy a tested leépül, elfogadni, hogy nem tudod ellátni magad. Már régóta meg akart halni.

A temetést egy középkorú pap tartotta, a Keresztény Golgota Feltámadás STB Gyülekezettől, oda jár a nagynéném évek óta, így találkozott a nagymamám a pappal. Állítólag azt kérte, hogy ő imádkozzon fölötte, úgyhogy így lett.

 

 A fickó tizenegy előtt tíz perccel érkezett, tizenegykor elkezdte, kb fél tizenkettőkor abbahagyta. Kimentünk a temetőbe, még öt percet beszélt. Énekeltek. Sírtunk. Hazamentünk, és mindenről beszéltünk, csak róla nem. Jó volt így.

A szertartással kapcsolatban annyit, hogy olyan érzésem volt, mintha egy betanult szöveget mondott volna. Alig volt benne személyes rész, csak megemlítette, hogy fiatalon özvegyült meg, és van egy vagon unokája (déd unokája). A szertartás döntő hányada arról szólt, hogy higyjetek istenben, és akkor könnyen elfogadjátok a halált, és nem fogtok félni, mert aki hisz istenben és istennek tetsző életet él, és egész életében tanulmányozza az isteni igét, annak eljön a feltámadás satöbbi.

Az egyetlen szimpatikus rész az volt, amikor azt mondta, hogy egy józan, kétlábbal a földön járó ember volt. Nem panaszkodott és nem dicsekedett, mindig elfogadta azt, ami jött, és együtt élt  vele. 

82 éves volt, kétszer házasodott, négy gyereke, nyolc unokája hat dédunokája volt.

Szoknya

joy post on June 18th, 2009
Posted in alap Tags: ,

Itt szeretném feljegyezni, hogy nem célszerű bugyi nélkül könnyű, libbenésre hajlamos szoknyában biciklivel száguldozni a belvárosban.

 

Visszafelé má' lassan jöttem.

Baleset

joy post on June 15th, 2009
Posted in turkál Tags: , ,

Úgy történt az egész, hogy végigjártam a város arra érdemes turkálóit, és semmit se vettem (pedig egy helyen volt minden 500 Ft akció), meg voltam két cipőturiban (oda indultam), majdnem vettem egy sportcipőt 2800-ért, de inkább mégse. Elindultam haza.Már láttam a villamosmegállót, mikor számomra ismeretlen szúró fájdalmat éreztem a jobb talpamban, ugrálva leráztam magamról a papucsot, és közben el se tudtam képzelni milyen kő tud így szúrni.  Még épp láttam a kábán odábbrepülő méhecskét, és akkor megértettem: a kis rohadék belekeveredett a papucsomba, és mikor léptem halálfélelmében belém mélyesztette a fullánkját. Kétszer.

Itt engem fogott el a halálfélelem, tízezer dologra vagyok allergiás és méhecske még sose csípett meg. Lélegzet visszafolytva vártam. Zsibbadni kezdett a lábam, és tudtam, hogy mindjárt meg fogok halni. Csakhogy a napon k meleg volt, úgyhogy átbicegtem  megállóba, ahol épp elértem egy villamost, gondoltam felszállok és majd jól összeesek ott, és fulladásos halált halok az Anna kúti megállóban. Mégse haltam meg, úgyhogy leszálltam a Novotel hotelnél, van ott egy cipőturkáló, ahol új cipőket árulnak új cipő árnál egy lehelletnyivel olcsóbban. Na voltunk ott egy hónapja ketten Bécivel.

Úgy képzeljétek el, hogy koszos polcokon egymás-hegyén hátán állnak a cipők félhomályban lehet válogatni.  Ilyen körülmények között sikerült két külön polcról leemelni ugyanazt a cipőt ugyanabban a pillanatban, hogy nézd már milyen jó. Akkor nem vettem meg, mert kibszottul drágának találtam.

Szóval most, a méhcsípésokozta sokkhatás miatt bementem, felpróbáltam (még a dagadó lábamnak is kényelmes volt), járkáltam benne fél órát, még mindig kényelmes volt, szóval véletlenül megvettem.

Az összes létező ruhámhoz megy, 100% bőr, telitalpú, kb 5 cm magas, nagyon nőcis. Életem talán eddigi legjobb cipője (csak egy régi bakkancsom vetekszik vele, az maga volt a mennyország, meg talán az idei-jövő évi, azutáni évi csízmám) .

Az árából igazából két másik cipőt akartam turkálni, de amúgy is válság van. Majd összehúzom a nacit, és csak egy papucsot veszek, mert azt muszáj.

A diákmunkáról vidéki szemmel

joy post on June 15th, 2009
Posted in diákmunka

Sziasztok!
 
Dolgoznál nyáron is, és szeretsz
a napon lenni? Ha Napimádó vagy, akkor itt a helyed!
:)
 
Mi az amit kínálunk:
– jó társaság
– friss levegő
– ingyen
barnulás
– buszos
szállítás
és ezért még mi fizetünk Neked!!! 
:)
 
Nyári (június
vége-július
) kukorica-címerezési munkára keresünk lelkes nappali
tagozatos diákokat!
 
Helyszín:
– Szentes és
környéke
– Szarvas és
környéke
– Hódmezővásárhely és
környéke
– Szeged és környéke
 
Bérezés:
– 411 Ft/óra
 

 Ezt az emailt kaptam a Fürge diák iskolaszövetkezettől. Akárki is írta meg, én nagyon megfizetném, de azért szórakozásból lefordítom egyenes beszéddé.
 
Ha kibírod, hogy napi nyolc órát dolgozz a tűző napon kemény fizikai munkát, úgy hogy áll rajtad az izzadság amibe beleragad a kosz, és összecsípnek a bogarak. Ha kibírod, hogy a tulajdon izzadságod marja a szemed és végigfolyik az orrodon, tudunk neked munkát adni bármikor, mert kevés olyan ember van, akinek ennyire nincs pénze, és még ezt a szart is elvállalja.Munka előtt és után egy-másfél órát buszozol, amit mi fizetünk, de órabért már nem kapsz érte. Ergo tíz órát leszel távol otthonról, ebből nyolcat minősíthetlen körülmények között, és hajnali négykor kell kelned, napi jó esetben 3200 Ft-ért. Jó esetben, mert ha szarul dolgozol levonjuk a béredből.
Ha úgy gondolod kibírod, írj egy mailt, felhívunk.
 
Máshol se jobb a helyzet, a MeloDiáknál keresnek embereket meggyet szedni, 40 ft/kg áron. Én nem mentem múlt szombaton, a pasimmal maradtam. Utólag kiderült, hogy jól döntöttem. 
Úgy kezdődött, hogy rossz vonatra szálltak fel (a szervezők kocsival mentek), és így egy órával később értek ki. Vonatjegy 600 Ft. Ott derült ki, hogy az előzetesekkel ellentétben a munka nem tíz, hanem tizenkét órás (nekem még tizenkettőt mondtak telefonban, de azt mondtam, hogy az túl sok, gondolom mások is, úgyhogy csökkentették), és a szárával együtt kell leszedni a gyümölcsöt, ami ugye jóval nehezebb és tovább tart. A ládákat púpozva kellett szedni, úgy számolták el tíz kilónak. Tíz óra után kiderült, hogy mégis csak tíz órát dolgoznak. Legtöbben öt-hat ládát szedtek, ami 10*40*6 vagyis 2400 forint, fizikai munka, tíz órára. Egy lány szedte a legtöbbet, nyolc ládával, ő bevallotta, hogy szár nélkül szedte, csak egy részét szárral, mivel úgyse tudjál ellenőrizni, csak azt látják, hogy vannak szárak is a ládában, ergo megfelelő.
Volt ott egy másik lány, aki közbeszólt. Azt mondta, hogy ő évek óta jár meggyet szedni, és fura, hogy ilyen keveset szedtek le, mert ez egy jól fizető meló. Azt is mondta, hogy náluk lemérik a ládákat, és mindenkinek felírják, hogy mennyit szedett, ez alapján fizetnek. Azt is mondta, hogy egy szabványos ládába nem tíz, hanem tizenhárom kiló meggy fér, úgy hogy nincs felpúpozva, mert úgy nem szabad szedni, mert megnyomódnak az alsó szemek. 
 
Én úgy érzem valakiket átvertek, akik nem a MelóDiák vezetői. De akkor kiket…?
 

Sztrájk

joy post on June 15th, 2009
Posted in alap

Az algaevő továbbra is lelkesen tisztogatja a növények mögé rejtett szűrőt, miközben az üveg algásodik. Ez tuti a sztrájk egyik formája.

Én is sztájkolni fogok, háromnegyed óráig mosogattam és a tepsi még hátra van. Ekcéma ezerrel, meg beteg is vagyok idegi alapon.

Szombaton meghalt az apai nagymamám. Nagyszüleim száma egyre csökkent + egy dédnagymama.

Az életben nem voltam még annyi temetésen mint 2009-ben.

Az algaevő

joy post on June 12th, 2009
Posted in akváriumos Tags:

pecek óta gondolkozok azon, hogy miért van az, hogy az akvárium bal oldala tiszta, a jobb oldala viszont csupa alga. 

Nem értem.

vizuál

joy post on June 11th, 2009
Posted in alap

olyan vagyok mint a terhes nők, csak én babafotók helyett a fiúmat nézegetem, persze a hatás ugyanaz mínusz tejtermelés.

megyek is aludni, pedig annyi minden írnivalóm lenne.

Szubjektíven a parlamenti választásokról

joy post on June 8th, 2009
Posted in véleményez Tags:

Azért szavaztam az MSZP-re mert úgy gondoltam, hogy a bevált tolvajok jobbak, mint a kezdő de annál radikálisabb kis-nagy pártra, akik olyan gyakran és sokat használják a cigány-zsidó-cionista-buzi kifejezést, hogy az már pofátlanság.

Nem értem miért most borult ki a bili, hiszen ha bárki is megnézte a kuruc.info látogatottsági adatokról szóló írását tudhatta, hogy rengetegen olvassák és többségük nem csak azért, mert kíváncsi, hogy a másik oldal mit ír, hanem mert kíváncsi, hogy a saját oldala mit ír.

Aki egy picit is követte a jobboldali portálokat, azt nem lepte meg a Jobbik térnyerése. 

Aki egy kicsit is a jövőjét mérlegeli egy választáskor, annak az volt /kellett volna lennie a fő céljának , hogy a radikálisokat visszaszorítsa. Erre véleményem szerint a legjobb párt az MSZP, mivel a FIDESZ nem is olyan rég még szimpatizált velük, én emlékszem.

Ugyanez az érv fog vezetni majd a parlamenti választásokkor is.

Itt vagyunk!

joy post on June 8th, 2009
Posted in alap Tags:

Itt vagyok, alacsony kövér, egy fő férfivel megtoldva, magas nem kövér. Azt mondják mindig a csúnya nőknek van jóképű  barátjuk, ez igaz.

Van tizenpár neonhalam és egy uniszex algaevőm, amit két fajba is be tudunk sorolni. Olcsó volt.

Van egy domináns kandúrom, és volt egy kutyám, aki februárban meghalt. Érdekes, ugyanolyan rákja volt ugyanolyan áttétekkel, mint amilyen a szomszéd néninek, aki előtte pár hónappal halt meg. 

A fiúmmal harmonikus hullámvölgyekkel szabdalt kapcsolatban élek. A fiúm – Bélaként hivatkozok rá ezentúl –  nevezett el durci puncinak, és most itt vagyunk. Remélem jobban bírjuk, mint az előző hármat.