Miután ma tekintélyestől elmaradó de mégse elhanyagolható mennyiségű vér távozott az orromon keresztül, mint majdnem minden nap az elmúlt két hétben a fiúm kért nekem egy időpontot. orvoshoz.
Olyan volt először, hogy két hete sétáltam a konyhában, és a következő másodpercben sebesen zúgott ki a vérpatak az orromból és beterített könyökig, és a kádat is, és egyenletes kövér, csipkés szegélyű vércseppek a fürdőszoba padlóján, és akkor egy idő után mondtam a fiúmnak, hogy jöjjön ide, mert még sose véreztem így. Kiabáltam.
És jött, és egyből leültetett, és döntsd hátra a fejed, és összeszorította az orrnyergem, eltörik, dehogy törik, és utána már nem beszéltem mert a szám megtelt vérrel. És akkor arra gondoltam, hogy Anne Rice hazudott, a vérnek nem sós íze van, a vér undorító-meleg nyálkás, és épeszű ember nem tudja lenyelni. És akárhányszor előrehajoltam hogy kiköpjem, a fiúm mindig mondta, hogy nem csinálom, amit kell, mert előrehajtom a fejem. Próbáltatok már hátrahajtott fejjel vért köpni? Aztán miután a fiúm már másodjára hígította fel a mártást – hallottuk ahogy sistereg- azt mondtam, hogy ez nem áll el, és megyünk az ügyeletre. Szerintem még várjunk, semmi baj sincs, nyugtatott, és tíz másodperc múlva felöltözve jött vissza, hogy indulatunk. Van abban valami halálosan félelmetes, mikor az ember könyékig ül a saját vérében, és fél és tanácstalan, és ilyenkor az ember csak egy dolgot tehet: felhívja az anyukáját.
Anya volt az, aki tényleg megnyugtatott, azt mondta, hogy ez előfordul néha (hittem neki), biztos elpattant egy ér, üljek le, és tegyek hideg borogatást az arcomra, és pár perc múlva visszahív, addig ne menjünk sehová. Ha nem áll el akkor sincs semmi baj, kiégetik, és utána meg van oldva. Akkor abéla a kezembe nyomott egy csomó vizes wc papírt – a papírzsepi elfogyott- és leültem a wc-re, abéla meg elkezdte kimosni a kádat – csupa vér -, és néha adott egy új adag hideg borogatás wc papírt, aztán felmosott – csupa vér -, aztán kimosta a mosdókagylót, és összeszedte a véres szétázott papírgombócokat, én meg azt vettem észre, hogy alig vérzik, aztán elállt, és utána egy darabig csak néztem a barnává száradt vért a kezeimet.
A pólómból nem lehetett kimosni a vér foltokat.
Utálom az orvosokat.