Ma is telefonáltam egy idegennel, rémes volt. Az idegen egy HSZI (szolgálat, a faszt), munkatárs volt, nagyon kedves és segítőkés, csak a kérdésemre nem tudott válaszolni, konkrétan arra, hogy mivel elfelejtettem befizetni valami különeljárási díjat (wtf, semmi különeljárást nem igényeltem az előző félévben, vagy nem tudok róla. lehet hogy a logika 3asom volt a különeljárás, ezesetben thx), tudok-e kurzust felvenni. A hölgy arra tippelt hogy tudok, mégpedig tapasztalati tényezők alapján, aka: volt nemrég bent valaki, akinek még májusi tartozása volt, és tudott kurzust felvenni. Megtudtam viszont, hogy az etr-ben levő fizetés otp-n keresztül gombot bárki használhatja online fizetésre, nem csak otp-s ügyfelek. Én használtam is volna, de nem működött (a szolgáltatás nem elérhető), ij. Közben kiderült, hogy a háromjegyű kártyaazonosító számom középső karaktere lekopott, megállapíthatatlan, hogy 3 vagy 8 volt eredetileg.
De mindez semmi, mikor álltam a bank előtt (pénzt kellett befizetnem a számlámra), szóval álltam a bank előtt, és le akartam zárni a biciklit, és akkor leesett, hogy előző nap tönkrement a biciklizáram, a cangát viszont nem hagyhatom a bejárat előtt lezáratlanul, szóval ismét nyeregbe pattantam, és átmentem a legközelebbi kerékpár kereskedő üzletközpontba (k drága befizetés volt), ahol is vettem egy darab zárat 550 forintért, majd kicsivel később visszamentem, hogy segítsenek átváni a kulcsot a zárhoz rögzítő műanyagot, ezután visszatekertem a bankba, és épp az új biciklizárba próbáltam bepasszítani a kulcsot, ami egyszerűen_nem_ment_bele, mikor megjelent, mint derült égből villámcsapás, az egyik legtávolabbi és legkellemetlenebb ismerősöm. Annyira távoli, hogy a nevét se tudjuk, de az egész családnak szokott köszönni, ergo ő ismer minket. A nagyon távoli és kellemetlen ismerőssel (NTKI) általában rövid de felzaklató párbeszédeket folytatok, pl múlt héten boldog új évet kívánt, én pedig viszont. Most a következő történt:
-Szia!
-Hello – mondtam miközben izomerő segítségével próbáltam a kulcsot a zárba tunkolni, és már közel jutottam ahhoz a meggyőződésemhez, hogy selejt. Ez a szar selejt, gondoltam.
– Nem voltál a templomban!
Igen így, minden bevezetés nélkül. Esküszöm egy pillanatra elfelejtettem a zárproblémát.
-Én nem járok a templomba – válaszoltam hűvösen, jelezve hogy a téma nem kellemes számomra.
-Észrevettem, különben ott találkoztunk volna – vágta rá vidoran, én meg arra gondoltam, hogy jézusom, egyáltalán milyen templomról van szó, ebben a k városban amerre nézek mindenhol templomot látok, de azért visszatértem a zárproblémához, méghozzá dupla erővel.
-Csak nyugi – mondta mikor látta hogy közel vagyok a kiboruláshoz – Segítsek?
-Persze -vágtam rá – De ez a kulcs nem ebbe való. De ha bele tudod tenni, nagyon megköszönném.
Odaadtam, beletette, kinyitotta, megköszöntem. Utána udvariatlan módon megszöktem ügyet intézni mielőtt továbbtárgyalhattuk volna a templom témát.
Utána átgurultam bevásárolni, ahol végig fura volt, hogy a listámra (anya írta reggel) olyan dolgok vannak felírva, amik vannak otthon, de nem zavartattam magam túlzottan. Amint fizettem felhívott anyám, amikor ezt az apróságot, mint hogy minek vegyek még fél kiló sajtot, mikor már van otthon kb 30 dkg megosztottam vele, mire leteremtett, hogy nem írt fel sajtot, és biztos egy régi listát vittem el. Később kiderült, hogy tojás se kellett, szóval most van sok tojásunk, de margarin szál se.